Szavakba önteni a belső világomat nem könnyű… Sokat vívódok rajta, hogyan fejezik ki mindezt a szavak, el lehet e mondani az elmondhatatlan dolgokat..

Akkor értjük meg egymást, ha ugyanarról a dologról van tapasztalatunk és tudjuk, hogy a szavak milyen jelentéstartalmakat dekódolnak.

Érdekes, hogy mást tudok elmondani és mást értünk más helyeken. 

Adott kultúra élményvilága és tapasztalati valósága nagyon különböző lehet. 

Mit fogunk fel a valóságból? 

Milyen perspektívákból látunk és élünk meg dolgokat? 

Ebben nagyon meghatározó a környezetünk, a kapcsolódásaink és azok a gondolati koncepciók és perspektívák, amik a saját kultúránkra jellemzőek. 

Amivel indulunk, az mindig meghatározó alapja lesz annak, ahogy értelmezzük az életet..

Nem is vagyunk tudatában ennek mindaddig, amíg nem találkozunk homlokegyenest ellentétes alap állításokkal az élet dolgairól.

A meséinkben a főhős mindig elmegy világot látni.. 

Bejárja az erdőt, mezőt, utazik, tapasztal, találkozik krízisekkel, próbatételekkel, segítő erőkkel, amelyek formálják karakterét..

Csak a hamuba sült pogácsa az, amit magával visz az útra.

Így történt ez velem is… 

Érdekes, hogy élem a magyar népmesék világát, amit a kezdetekkor útravalóul kaptam, és ezzel egy perspektívát a világ értelmezéséhez. 

Csak a világjáró úton derül ki, mit tartalmaz ez a csomag, amit hozunk. Segítségével milyen tudásra és tapasztalatra tudunk szert tenni. 

Magyar emberként a világot és a jelenségeket eleve több perspektívából vagyunk képesek szemlélni. Az égigérő fa mélységei és magasságai egyaránt jelen vannak világlátásunkban, keressük a dolgok miértjeit, okait és mélységeit, ugyanakkor képesek vagyunk felülről, az objektivitásból, a nagy egész szempontjából, a szeretet perspektívájából is látni. Folyamatosan szintetizáljuk ezeket a nézőpontokat.

Viszünk magunkkal képeket, víziókat és erőforrásokat, amelyek jelentéstartalma mindenki életében egyedi, mégis összeköt minket a nyelvben is, ahol mélységeiben tudjuk dekódolni ezeket a hívóképeket. 

Megjelenik bennünk az égigérő fa, a világot mozgató erők és a természet által formált jelenségek víziói. Mély, intuitív alapot kapunk a világ működésének tapasztalásához. 

Mikor átlépem a határt, akárhol jártam is, azt érzem, hazaérkeztem. 

Oda, ahol az ember még érti és értelmezi a természet üzeneteit. 

Sok dologban vagyunk elveszve a hétköznapi életünkben, a tapasztalati utakat átveszi az információtenger és az agyalás. 

Pörgünk életünk mókuskerekeiben és sok dolog van, amit rosszabbul kezelünk, mint más kultúrák.

A nagy dolgokban mégis hasonlóak vagyunk és egyetértünk, tudunk harmóniában élni a természettel. Szenvedünk, ha ez nem valósulhat meg. 

Magyarország felülről nézve nagyon is természetes, a repülőgépről hegyek, völgyek, erdők mezők láthatóak és a természetbe besimulnak a házak. 

Nem úgy mint Isztambulban, ahol az az érzésem, hogy  a megacity leuralta nemcsak a szárazföldet, de már egy olyan hatalmas természeti erőt is a birtokába venne, mint a tenger..

Elindultam ezen az úton, hogy elkezdem leírni és ezzel valamilyen mederbe terelni a gondolataimat és tapasztalataimat. Hagyom hogy sodorjon magával.

Kíváncsisággal és érdeklődéssel figyelem, merre formálódik ez az alkotófolyamat. 

Talán arra tudom irányítani a figyelmet, hogy mik az értékek, amiket én megláttam, de mindenek felett álló üzenetem, hogy legfontosabb mozgatórugónk: a szeretet…